Isten hangja halk: Némaság filmkritika

Gyönyörű és lélegzetelállító snittel kezdődik a film, amely Martin Scorsese egy úgynevezett trilógiájának a harmadik és egyben utolsó részét képezi. A trilógiát a vallási téma határozza meg és fogja össze, azonban ezeknek a filmek a cselekményei egymástól függetlenül zajlódnak le a filmekben. Ezek a filmek mind a hitre fókuszálnak és megkérdőjelezik annak elszántságát és erősségét. A trilógia első része a Krisztus utolsó megkísértése, a második pedig a Kundun.

A film inspirációjaként egy 1966-os novella szolgált, amelyet Shūsaku Endō írt ugyanezzel a címmel (Silence). A Némaság két 17. századi jezsuita pap Sebastião Rodrigues (Andrew Garfield) és Fransisco Garupe (Adam Driver) utazását követi végig Portugáliából Japánba, hogy megtalálják elveszett mentorukat, Ferreira atyját (Liam Neeson), aki a legújabb hírek szerint a japánok kínzásának eredményeként feladta keresztény hitét és áttért a buddhizmusra. A két fiatal pap, akik világnézetüket és Istenben való hitük megerősödését mentoruknak köszönhetik nem hisznek a rágalmaknak és elindulnak Japánba, hogy felkutassák Ferreira atyát és, hogy küldetésüket - miszerint terjesszék a katolikus kereszténységet - beteljesítsék.

A két fiatal jezsuita pap (balról jobbra: Adam Driver és Andrew Garfield)

A vezetőjük japánban egy Kichijiro nevű részeges halász lesz, akiről később kiderül, hogy maga is keresztény, aki megtagadta hitét annak érdekében, hogy mentse az életét a japán keresztényüldözésben.

A 17. századi japánban keresztényüldözés történik az ország minden egyes pontján, minden egyes kis szigetén. A két pap megérkezik Tomogi falujába, ahol Ferreira atya után érdeklődnek azonban semmilyen információt nem sikerül szerezniük az atya hollétével kapcsolatban. Meglepetésükre azonban, egy tucat japán keresztény hívővel találkoznak, akik titokban az éj leple alatt gyakorolják vallásukat. A két pap útmutatást tesz feléjük az Istenben való hiten keresztül, de látják, hogy a japánok hite teljesen átalakult a kereszténység jegyében. Átalakították és másképp interpretálták Isten tanításait.

A titkos keresztény szertartások Tomogi faluban

A keresztényüldözést egy szamuráj irányítja, akit japán szerte csak úgy ismernek: Az inkvizítor (Issey Ogata). A már csak keresztény hitre való áttérés lekisebb gyanúja miatt kivégzésre ítéli a parasztokat. Az egyébként enyhén naturalista ábrázolásmód a filmben végig jelen van, akárcsak a kivégzések jeleneteit nézzük. Az inkvizítor – akárcsak Jézust – fakeresztekre szíjaz néhány falusit kvázi keresztre feszíti őket a tengerparton és a tengerbe helyezi a kereszteket, ahol végül is az árapály megfullasztja őket, de volt, aki napokig bírta.

Az inkvizítor büntetése, hogy ironikus módon a keresztényeket keresztre feszítéssel bünteti

A film központi elemként szolgáló hit, végig kíséri a nézőt Rodrigues atya személyében, akinek hite a végletekig megmarad, sőt haláláig. Társával külön válnak és úgy kutatnak tovább Ferreira atya után, azonban Rodrigues-t végül elkapja az inkvizítor, aki mielőtt fogságba esik Jézus képét véli felfedezni a vízben sajt arcképben. Fontos momentuma a filmnek, hiszen Rodrigues életpályáját és a Japánban való hittérítési küldetését egyfajta párhuzamba lehet vonni Jézus életével. Az atya aki a japán keresztényeknek jött segítséget nyújtani mégis megkövezik, ahogy Jézus kálváriájához hasonlóan végig vonul Nagasaki utcáin a börtönig.

Rodrigues atya Jézus arcát látja a saját tükörképében

Miután elkapták egy japán tolmács szamuráj veszi kezelésbe, hogy szót érthessenek az inkvizítorral. Arra kérik tagadja meg hitét és, akkor nem hal meg több japán keresztény miatta. Rodrigues atya azonban nem tesz eleget a kérésnek és az élete értelmét, az Istenben való hitet ha még csak formaiságként is de nem fogja megtagadni. Csak az lenne a feladata, hogy taposson rá egy Jézust ábrázoló fumi-e-re, amely egy kereszténységellenes rituális eszközök gyűjtőneve volt Japánban a Tokugava-sógunátus idején.

A film végét nem lőném le annak, aki nem látta, de a lényeg, hogy a hitünk nem bálványokban és formaiságokban nyilvánul meg, hanem mélyen bennünk. Tagadhatjuk mi akárkinek, azt, hogy nem hiszünk Istenben, vagy nem hiszünk bármi másban ha mélyen belül a lelkünkben tudjuk, hogy a hitünk megrendíthetetlen.

Rodrigues és Ferreira atya

Így volt ez Ferreira és Rodrigues atyával is, amelyet a film nagyon szépen kibont a végére. Ahogy egyre inkább rendül meg Rodrigues hite de mégsem tesz hithagyást mert szereti a hitét és Istent. Ambivalens Rodrigues hite hiszen egy részről lehet értelmezni egyfajta gőgként, ahogy saját életét Jézuséhoz hasonlítja a film története folyamán és párhuzamot von fele, még a kócos haj és a nagy bozontos szakáll is a jézusi attribútumokat idézi meg. Scorsese erre a szimbólumrendszerre nagyon figyelt a film elkészítésénél.

Rodrigues atya nagasaki-i fogsága alatt

A film központi kérdése, hogy a hitünk valóban erőse-e és kitart akkor is, amikor Isten nem válaszol. Fohászkodunk hozzá de nem kapunk választ, szavak formájában biztos nem és Rodrigues-t is ez rendíti meg némileg a hitében, olykor-olykor kezd elveszni és már feladja küldetését mert Isten oly néma és nem segít (látszólag). Majd mindig megtapasztalja, hogy a hite nem hagyja el. A hit, legyen az vallási értelemben vett definíció vagy csak hétköznapi kifejezés, az, amely mindig megmarad számunkra ha nem adjuk fel. A hitünk az egyetlen, amelyet nem tudnak elvenni tőlünk.

A film mind nézhető a vallásos embereknek, mind azoknak akik nem feltétlenül hisznek Istenben, hiszen a film nem csak az Istenben való hitről szól, hanem a hitünkről bármiben, amiben az életünk során hiszünk. Legalábbis a film számomra ezt a jelentést intermediálta.

„Imádkozom, de elvesztem. Csupán a némasághoz fohászkodom?”

lockkerdee

Ha teszett Önnek a cikk, ossza meg másokkal is!