Pécs: Kikre szavazhatunk a BARANYA, 02. számú OEVK-ben. Nézze meg!

2022.03.28.

Összeállításunkban bemutatjuk azokat a képviselőjelölteket, akikre vasárnap leadhatja szavazatát. Szerkesztőségünk az objektív tájékoztatásra törekedett, úgy gondoljuk ez a sajtó feladata, a politikusok ismertetésekor a különböző véleménynyilvánításoktól, politikai felhangoktól eltekintettünk.

 

 

DR. HOPPÁL PÉTER

FIDESZ

KDNP

Hoppál Péter (Budapest, 1972. november 15. –) magyar egyházzenész, karnagy, politikus, 2009 óta országgyűlési képviselő, 2014-től 2018-ig kultúráért felelős államtitkár, 2018 óta miniszteri biztos.

 

A Budapesti Zeneakadémia doktoraként, karnagyként számos nemzetközi és hazai publikáció, cikk, könyvrészlet, tanterv szerzője. Az általa alapított Pécsi Református Kollégium Vegyeskarával és a Mohácsi Bartók Béla Vegyeskarral 16 országban koncertezett, közreműködésével és vezényletével 14 hanglemez jelent meg, belföldi és nemzetközi versenyeken jelentős díjakat, minősítéseket ért el. 1995 és 2010 között a Pécsi Református Kollégium Gimnáziuma, Általános Iskolája és Óvodája tanára, 2002-től 2010-ig az intézmény főigazgatója volt. Egy évtizeden át a Pécsi Tudományegyetem óraadó tanára volt, 2017-től a PTE Művészeti Karának egyetemi adjunktusa.

Közéleti tevékenység

A polgári körök 2002-es megalakulásakor kezdett aktívan politikával foglalkozni. 2004-ben az akkor létrejött Fidesz Kulturális Tagozat tagja lett. 2006-ban az Élő Pécs Társasága ötletadója és alapítója. Ugyanebben az évben Pécs Megyei Jogú Város egyéni önkormányzati képviselőjévé választották, 2010-ig a Kulturális Bizottság tagja és frakcióvezető-helyettes volt. A 2010-es pécsi helyhatósági választásokon újra megválasztották egyéni képviselővé. A Közgyűlésben 2010. és 2014. között a Fidesz-KDNP frakcióvezetője, valamint az Oktatási és Kulturális Bizottság elnökeként dolgozott. 2009-ben a Fidesz Baranya megyei listájáról országgyűlési képviselői mandátumot kapott, az Ifjúsági-, Szociális és Családügyi Bizottság tagja volt. 2010-ben Baranya 01. sz., Pécs központú választókerületében az országgyűlési választás első fordulójában egyéni képviselői mandátumot szerzett. Négy éven keresztül az Oktatási, Tudományos és Kutatási Bizottságnak és az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése Magyar Delegációjának tagja, az Interparlamentáris Unió Magyar Nemzeti Csoportja Magyar-Kanadai Baráti Tagozatának elnöke volt. Az Országgyűlés Nemzeti Összetartozás Bizottságának alapító tagjaként is dolgozott 2011–2014-ig. 2013–2014-ben a Fidesz országos szóvivője.

2014-ben Baranya 02. sz., Pécs központú választókerületében az országgyűlési választásokon újra egyéni mandátumot szerzett, tagja lett az immár 199 fős új országgyűlésnek.

 

2010 óta a Fidesz Pécsi Csoportjának elnöke.

2014 és 2018 között a harmadik Orbán-kormányban az Emberi Erőforrások Minisztériuma kultúráért felelős államtitkára.

2018-ban Baranya 02-es sz. választókerületben harmadszor is egyéni országgyűlési képviselői mandátumot szerzett, az Országgyűlés Kulturális Bizottságának alelnöke lett. Ebben a ciklusban az Országgyűlés Magyar-Japán, illetve a Magyar-Iráni Baráti Csoportjának elnöke. 2018 novemberétől az Emberi Erőforrások Minisztériuma kulturális alapellátásért felelős miniszteri biztosa.

2021. június 12-én az EB meccsek során letérdelő ír játékosok kapcsán olyan Facebook posztot osztott meg amiben a letérdelés és a náci karlendítés között vont párhuzamot, és a rasszizmus ellenes szimbolikus gesztust, a letérdelést liberálfasisztának minősítette.

A magyar focisták a náciknak sem voltak hajlandók karlendíteni. Most pedig nem hajlandók a liberálfasisztáknak térdelni. Ennyi. HAJRÁ, MAGYAROK! [1]

Család

Anyai nagyapja református lelkész volt, édesanyja Nagy Zsuzsanna zenetanár, édesapja Hoppál Endre Gergely okleveles gépészmérnök. 1996-ban kötött házasságot, felesége Erdő Judit bölcsész, középiskolai tanár. Három gyermekük van, Hunor, Botond és Anilla.

Tanulmányok

Általános iskolai és gimnáziumi tanulmányait Pápán végezte, előbb az Erkel Ferenc Ének-Zenei Általános Iskolában, majd a Petőfi Sándor Gimnáziumban. Hat éves korától kezdve érettségiig a pápai Bartók Béla Zeneiskola növendéke volt hegedű-, zongora- és harsona tanszakokon.

1996 és 1998 között a Pécsi Művészeti Szakközépiskolában zeneszerzést tanult Győrffy Istvánnál.

Első diplomáját a pécsi JPTE (ma PTE) Művészeti Karán szerezte 1997-ben, középiskolai ének-zenetanár, karvezető szakon. Főtárgy tanára Tillai Aurél Kossuth-díjas karnagy, egyetemi tanár volt. A diploma megszerzése előtt egy évig demonstrátorként dolgozott Vidovszky László Kossuth-díjas zeneszerző, egyetemi tanár mellett.

2005-ben a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen közoktatás vezetői oklevelet szerzett.

2006-ban a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem (Zeneakadémia) Doktoriskolájában egyházzenéből DLA doktori címet szerzett. Programvezetője Dobszay László Széchenyi-díjas egyetemi tanár, témavezetője Szendrei Janka egyetemi tanár voltak.

2009-ben a Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Karán MBA szakokleveles menedzser diplomát szerzett.

Nyilvántartásba véve: 2022. február 19.

 

 

IPACS SÁNDOR

MI HAZÁNK

 

Ipacs Sándor helyi képviselőjelöltünk 58 éves, három gyermek apja. Tagja a Pécsudvardi Polgárőr Egyesületnek, helyi önkormányzati képviselő. Középfokú végzettsége van, jelenleg vállalkozóként dolgozik a turizmusban. A siklósi várban tölti a munkaideje nagy részét, amely során alkalma nyílik történelmi tudásának bővítésére is. Gyakran vesz részt hagyományőrző fesztiválokon, várjátékokon, ahol jó kedvet, mosolyt igyekszik csalni a látogatók arcára. Szeret horgászni, illetve szívesen szurkol fiának a futballpályánál.

 

Programjában nagy hangsúlyt fektet a turizmust felvirágoztatására, amely során munkahelyeket lehet teremteni. Fontosnak tartja a térségben a könnyűipar fejlesztését, ugyanis korábban nagyon sok munkahelyet adott többek között a komlói térségnek a ruházati ipar. A sokáig nagyon jól működő kesztyűgyár lehetőségeinek bővítésében is lát perspektívát.

Nagy gondot kíván fordítani a közbiztonság javítására és a rendteremtésre, amely különösen fontos lenne a választókerületben élő, a többségi társadalom normáit elfogadni képtelen, gyakran cigány származásúak esetében. A megye területén lévő úthálózat javításának a felgyorsítása szintén alapvető fontosságú. A Mecsekben a volt Vidámpark és a Kemping közhasznú felhasználása jelenthet megoldást a térség számára, illetve nélkülözhetetlennek tartja a déli határainkon a határvédelmi szervek munkájának támogatását és megerősítését.

Semmilyen formában nem támogatja a további oltásokat, és határozottan ellenezzi a VHO egész világra kiterjedő oltási tervét! Magyar katonákat ne küldjenek háborús övezetbe!

 

Nyilvántartásba véve: 2022. február 25.

 

 

MARTOS CSONGOR

MKKP

Én vagyok a Magyar Kétfarkú Kutya Párt legrégebbi jelöltje. Politikus vagyok, így a nevem egyenlő a megbízhatósággal, és évmilliók óta várok arra, hogy nyíltan is támogathassam az embereket. Nagyon kedves vagyok és növényevő… ja, szóval vegetáriánus vagyok és sokszor érzem magam elavultnak, mintha nem ebben a világban élnék. Azért indulok a választáson, mert idén állítólag még lesz. A Kutyapárttal buszmegállót adtunk Pécsnek és Orfűnek. Létesítettünk átjárót Komlóról az ausztrál csillagvizsgálóba. De még sok a teendőnk: Megépítjük majd a Pécs-Komló metróvonalat! Libegőt létesítünk Pécs és Orfű között! Lebontunk minden lokátort a Zengőn! A közbeszerzéseket százezer évre titkosítjuk és lezárjuk a kunok kötelező betelepítésének ügyét.

Nyilvántartásba véve: 2022. február 28.

 

 

 

DR. JUHÁSZ GÁBOR

MEMO

Dr. Juhász Gábor vagyok, gyógyszerész létemre a 2022-es országgyűlési választásokon jelöltként indulok Baranya 2. számú választókörzetében, a Megoldás Mozgalom színeiben. Főállású apa vagyok, nevelőszülő a gyermekvédelemnél és csak másodállásban gyógyszerészkedem. Empátiával megáldott egészségügyi dolgozóként a társadalmi, egészségügyi és szociális dolgok érintenek meg. Az egyenlőség-egység híve vagyok , ahol az egyén áll a középpontban. Támogatom a digitális tudat kialakítását a vidékfejlesztésen keresztül. A feleségem történelem szakos tanár, szintén párom a gyermekvédelemnél a nevelőszülőségben. Hét államilag gondozott gyermeket fogadtunk be otthonunkba. Mindketten a felzárkóztatás élharcosai vagyunk. Úgy érzem, új megoldások kellenek a közéletben. Azért csatlakoztam a Megoldás Mozgalomhoz, hogy jó irányba haladjanak a változások s, hogy erőteljesebb hatékonyabb munkát tudjunk Önökkel együtt kifejteni végezni.

Nyilvántartásba véve: 2022. március 4.

 

 


ÁRVAINÉ BEHÁN ZSUZSANNA

NORMÁLIS PÁRT

"Ha a világot érő tragédiák (pl. háborúk, éhezés, erőszak, stb.) közepette boldog vagy a saját teredben, a világ teljesen hülyének fog nézni. Azzal fognak vádolni, hogy nem nézel szembe a valósággal és a fejedet a homokba dugod. Nos, inkább nézzenek hülyének minthogy boldogtalan legyél.

Fontos hogy tudd, Te ilyenkor új Valóságot teremtesz, és azt csak egyéni szinten kezdheted el. Ha belevonódnál abba amit a tömeg gondol, csak részese lennél annak ami van és hozzájárulnál a nem kívánatos növekedéséhez.

Természetesen megértjük, hogy fontosak az emberek az életedben, de nem engedheted, hogy a véleményük fontosabb legyen a sajátodnál… Szerinted hogyan teremthető meg kollektív szinten a béke és a szeretet? Úgy, hogy Te elkezded érezni ezeket a minőségeket magadban. Nem a szomszédokra vársz, nem a politikusokra, nem mutogatsz kifelé, hogy mindenkinek békésnek kellene lennie. Nem... Csendben maradsz azzal a szándékkal, hogy átérezd mindazt amit kívánsz, és aztán elengeded.

Nem kényszerítesz senkire semmit, csak sugárzod magadból ezeket az érzelmeket. Innentől kezdve már hatással vagy a világra." (Abraham-Hicks)

Kétgyermekes édesanya vagyok, Komlón élek.

Egyedül nevelem a fiaimat, mivel tavaly novemberben elvesztettem a férjemet. Még vele kezdtem bele egy olyan munkában, aminek az eredménye, hogy körzetem képviselőjelöltje lettem a Normális Élet Pártjának támogatásával. Megfogadtam, hogy bár ő már nincs mellettem, érte és a gyerekeinkért és mások szeretteiért is küzdeni fogok. Mert mindenkinek joga van egy egészséges, normális élethez!

Nyilvántartásba véve: 2022. március 4.

 

 

 

DR. SZAKÁCS LÁSZLÓ

DK

JOBBIK

LMP emblémájaLMP

MSZP

MOMENTUM

PÁRBESZÉD

 

TETTEK ÉS SZAKÉRTELEM

Szakács László vagyok, 46 éves komlói politikus, jogász. Boldog apa és férj. Baloldali politikusként 20 éve vagyok jelen a baranyai közéletben. Ismerem közös mindennapjainkat, a települések életét, a lehetőségeket, terveket, elképzeléseket. Két cikluson keresztül voltam Komló alpolgármestere, és immár harmadik ciklusomat töltöm az Országgyűlésben. Mindez segített olyan politikai tapasztalatot és kapcsolatokat szerezni, amelyek elengedhetetlenek a hatékony képviselethez.

 

Mindig is kiálltam a NER károsultjaiért az olyan igazságtalanságokkal szemben, mint a Quaestor-károsultak, vagy a hitelkárosultak ügye. Ezután is küzdeni fogok a méltánytalanságok ellen, és azokért, akik nem elég erősek ahhoz, hogy kiálljanak magukért Orbánékkal szemben.

Büszke vagyok lakóhelyemre, de tudom, mennyi munka, hány ember tehetsége és odaadása kell ahhoz, hogy ilyen legyen. Mindez nem mehet kárba azért, mert a jelenlegi kormánynak nem szívügye Baranya. Én hiszek abban, hogy ennél többet el tudunk érni közösen!

Rengeteget vagyok úton, ezért már-már ismernek a benzinkutasok az autópályán: vannak benzinkutak, ahol már nem kérdezik meg, hogy mit kérek, hanem készítik a hot-dog-ot és a kávét.

Programom

Legyünk újra mi a régió központja!

Lakóhelyünk, Baranyának ez a része minden tekintetben sokszínű. Teljesen más problémákkal szembesülnek a Komlón, Pécsen vagy éppen a Kozármislenyben vagy Orfűn élők. Azt azonban mindenki tudja, hogy ha Pécs fejlődik, akkor fejlődik a környezete, fejlődik a régiónk. Sajnos, a Fidesz-kormányok elmúlt 11 évében megtanultuk, hogy ez fordítva is igaz. Pedig az itt lakók és a települések sokkal többet érdemelnek és sokkal többre képesek. Baranya legyen újra élhető, színes, pezsgő! Nem beváltatlan orbáni ígéretek, hanem tettek kellenek! Erre vállalkozom, ehhez kérem a támogatását!

Pécsnek újra regionális gazdasági, tudományos és kulturális központtá kell válnia, és az ehhez szükséges infrastrukturális fejlesztéseket mielőbb végre kell hajtani! Be kell fejezni az 5 éve halogatott M60-as autópályát a horvát határig, a 10 éve halogatott reptérfejlesztést, és a sokkal régebb óta halogatott M9-es autópálya megépítését. Ezek a fejlesztések, valamint az egyetem és a tudományos háttér, a jól képzett munkaerő a záloga annak, hogy Pécs újra a régió központja legyen, és ne csak résztvevője, de motorja is a legnagyobb regionális beruházásoknak. Erre kötelez minket a színes hagyományok tisztelete és ápolása, a még színesebb kulturális élet és a sporteredmények. Be kell fejezni az ipari szerkezetátalakítást, és az ipari területeteket a vállalkozók számára vonzóvá kell tenni Komlón. Olcsóbbá és biztonságosabbá kell tenni a közszolgáltatásokat, az ivóvizet és a fűtést, és a fejlesztési forrásokat erre, és nem betonba és térkőbe öntött álmokra kell fordítani. Kozármislenyben mint legfiatalabb városban szükség van az új tanuszodára, az óvoda- és iskolafejlesztésre, és az új ipari parkra is.

 

Ez a jövő feladata! Ma tettek helyett csak szavak, lehetőség helyett terveken létező utak és elnéptelenedő városok vannak. A munka elvégzetlen maradt, ezért a Fideszt le kell váltani, és új lendületet kell adni Baranyának! Mert lakóhelyünk és az itt élők többet érdemelnek!

 

Nyilvántartásba véve: 2022. február 19.

 

 

HENCSEI ZSOLT

független

Nyilvántartásba véve: 2022. február 28.

Vállalkozó, volt Jobbikos poltikus, aki most függetlenként indult.

1975.12.05-én születtem Pécsen. Gyermek korom óta Meszesen élek. Mindkét nagyapám bányász volt, édesanyai nagyapám a bányász fúvószenekarban is játszott még nyugdíjazása után is.

Általános iskolai tanulmányaimat a Meszesi Iskolában végeztem el. 1990-1993 ig az 508.sz Szakmunkásképző és Szakközép Iskolába jártam. Gázvezeték és gázkészülékszerelő szakmára. 1993-1995-ig ugyanitt központifűtés szerelő szakmát  végeztem el.

1996--1997 ig sorkatonai szolgálatot teljesítettem a 101.sz Zrínyi Miklós tüzérdandár laktanyában. 1997-2018-ig a D.D.Gáz Zrt nél majd jogutódlással 2007-től az Eon-nál dolgoztam vezető szerelőként.

2018-ban saját vállalkozást alapítottam és a mai napig gáz -, víz -, fűtésszereléssel foglalkozunk.

Politikai ambícióim voltak, vannak és lesznek is. A 2.sz EVK önkormányzati képviselőjeként azon dolgozom, hogy a keleti városrész végre zárkózzon fel a fejlettebb városrészekhez. 2019-ben azért akartam elindulni a választásokon, mert nagyon fontos számomra a város és ez a városrész! Szebbé, jobbá szeretném tenni. Úgy gondolom, hogy az itt élő embereket is megilleti az, ami a többi városrészben élő társaikat.

Szomorúan tapasztalom,hogy valamiért nem a szíve csücske a városvezetésnek ez a városrész. Én ennek ellenére ugyan olyan lendülettel és elszántsággal állok ki érte ahogy ezt tettem a választás megnyerése óta.

Az itt élő emberek hangja kell,hogy legyek. Rajtam keresztül, velem együtt tudunk tenni bármit is a körzetünkért.

 

Amit ígérni tudok az embereknek.

 

Nem csak Pécs és nem csak Meszes lesz az a körzet ahol teljesíteni és eredményeket kellene felmutatni az elkövetkezendő négy évben.

- Komló

-Kővágószőlős

És sok kis falu ezeken kívül ami körbeöleli Pécs városát.

Mindegyiknek ugyan olyan fontosnak kell lennie egy képviselő számára. Mindegyiket külön kell kezelni. Struktúrájukat nézve melyikből mit lehet kihozni?! Miben jók? Ezeket hogyan lehet ötvözni azzal, amiben a másik település előrébb van esetleg.

Tisztában vagyok vele,hogy az országgyűlési körzet nem a keleti városrészből áll. Tudom,hogy a kistérségek Komló városával együtt igénylik a törődést. Kell és szükséges a pályázatok létrehozása újításokra, munkahelyek megteremtésére, esetlegesen befektetők csábítására. Az egészségügy számomra még egy nagyon fontos terület. A színvonalat emelni kell és elérhetővé kell tenni mindenki számára.

És a komplex közbiztonság kérdése, ami folyamatosan előtérben van.

Nagyon szeretnék tenni a körzetért! Függetlenként is lehet dolgozni. A baj az,hogy beletáplálják az emberekbe, hogy csak pártok jelöltjei tudják őket jól képviselni.

Ez nem igaz!!

Pártérdekek mentén sajnos tapasztalatból mondhatom, sokszor negyed annyit nem tehet a képviselő, mint amikor nem mondják meg neki,hogy mit tehet meg és mit nem?!

 

Nagyon megköszönöm mindenkinek aki az aláírásával támogatta és lehetővé tette az indulásomat. Ami biztos és hosszú évek óta jól látható, az az, hogy mindegy melyik párt volt vezetőként városi vagy országos szinten. A település és részei semmit nem változtak. Nem újítottak, nem foglalkoztak a szociálisan rászoruló emberekkel. Én ezt máshogyan szeretném és szívből szeretnék dolgozni is végre, hogy 4 év múlva látható nyomai legyenek munkámnak. Most április 3-án újra számitok az emberek józan megítélésében és döntésében.

 

Jó egészséget kívánok mindenkinek!

Hajrá Pécs , hajrá 2.sz körzet beleértve az összes települését.

 

 

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Választásra jogosultak

Névjegyzékben szereplő választópolgárok száma

75 532 fő

Ebből:

Átjelentkezett:

408 fő

Külképviseletre jelentkezett:

727 fő

Választásra jogosultak száma a választás kitűzésekor

77 078 fő

Székhelye: Pécs

Területe:

1. Berkesd

2. Bogád

3. Cserkút

4. Ellend

5. Hásságy

6. Komló

7. Kozármisleny

8. Kővágószőlős

9. Lothárd

10. Magyarsarlós

11. Mánfa

12. Nagykozár

13. Orfű

14. Pereked

15. Pécs választókerülethez tartozó területének határvonala: A 66-os országút városhatáron való belépésétől a Komlói út (mindkét oldala) a Hársfa útig, a Hársfa út (mindkét oldala) a Rákos Lajos utcáig, tovább a Hársfa út (házszámok nélkül) a Bokor utcáig, a Bokor utca (mindkét oldala) végig, a Diósi út páratlan oldala a Zsolnay Vilmos útig, a Zsolnay Vilmos utca (házszámok nélkül) a Basamalom útig, a Basamalom út (házszámok nélkül) a vasútvonalig, a vasútvonal a Sport utcáig, a Sport utca (házszámok nélkül) a Tüskésréti útig, a Tüskésréti út (házszámok nélkül) az 58-as útig, a Nagyárpádi út (házszámok nélkül) a Tüskés dűlőig, a Tüskés d űlő (házszámok nélkül), a Nagyárpádi út (házszámok nélkül) a Kemény Zsigmond utcáig, a Kemény Zsigmond utca (házszámok nélkül) a Cserge dűlőig, a Cserge dűlő (házszámok nélkül), az 57-es országút a városhatárig, a városhatár az óramutató járásával ellenkező irányban a 66-os országútig, valamint a Szentlőrinc felé haladó vasútvonal városhatáron való belépési pontjától a városhatár az óramutató járásával egyező irányban a Remeteréti útig, majd a Remeteréti út, a Lapisi út torkolatáig, a Lapisi út a Demokrácia utcáig, a Bárány út (házszámok nélkül), a Bárány tető (házszámok nélkül) az Erdész utcáig, az Erdész utca (házszámok nélkül)a Fürkész dűlőig, a Fürkész d űlő (házszámok nélkül), az Erdész utca (házszámok nélkül) a Bálics dűlő torkolatáig, a Bálics dűlő (házszámok nélkül), a Bálicsi út (házszámok nélkül), a Nyár utca (házszámok nélkül), az Édesanyák útja (házszámok nélkül), az Ifjúság útja (mindkét oldala), a Kürt utca (mindkét oldala), a Szigeti út középvonala a Tüzér utcáig, a Tüzér utca páros oldala, a Megyeri Nagyhíd a vasútvonalig, a Szentlőrinc felé haladó vasútvonal a városhatárig terjedő szakaszok által körbezárt terület.

16. Romonya

17. Szemely

18. Szilágy

forrás: valasztas.hu, wikipedia, facebook, pártok online oldalai

BARANYA, 01. számú OEVK képviselőjelöltjei itt tekinthetők meg

Ha teszett Önnek a cikk, ossza meg másokkal is!