„Pécsi helyi forrásból pécsi helyi erőket”
2019.08.01.A közösségi alapítvány Magyarországon még kevéssé ismert civil szerveződési forma. Egy adott településen vagy térségben hosszú távú működésre hozzák létre, célja, hogy források megteremtésével segítse az adott közösség fejlődését, támogassa a friss kezdeményezéseket.
A Pécsi Közösségi Alapítvány alaptevékenységei: adománygyűjtés, támogatásosztás és közösségépítés. A helyi cselekvők elképzeléseinek, erőfeszítéseinek megvalósulását támogatja és nem saját programjait hajtja végre.
A PKA e küldetésének teljesítése során erősíteni kívánja a bizalom és a szolidaritás, a "közünk van hozzá" érzését, a közös ügyeinkben való részvétel, a szűkebb-tágabb környezetünk érdekében való tenni akarás, ill. felelősségvállalás szándékát.
Egyelőre 3 Alapba gyűjti a forrásokat: a Szomszédság ereje; Pécs jövője; a PKA 100 barátja, de nyitott további tematikus alapok létrehozására az adományozókkal közösen.
Kik vagyunk?
Knyihár Éva, az alapítvány elnöke,
Knyihár Éva bemutatkozása: Knyihár Éva vagyok, a Pécsi Közösségi Alapítvány elnöke, a Baranya Megyei Önkéntes Centrum szakmai vezetője. Szeretem Pécset, ide születtem, ide köt minden: családom, barátaim, hivatásom. Közösségfejlesztő szakemberként meggyőződéssel vallom, hogy helyi közösségi kezdeményezések "gerjesztésével", és azok támogatásával lehet szolidáris közösség(ek)et létrehozni, ezáltal városunkban egy még élhetőbb "pécsi élet" feltételeit megteremteni. Ez hosszadalmas, komoly munka, közös felelősséggel. Hiszem, hogy egy jól működő városi közösségi alapítvány, újszerű szemléletével, hosszú távú alternatívákat adhat ezen civil kezdeményezések megvalósítására. |
kurátorok: Aradi Fanni Sarolta, Felcser Dávid, Dr. Kleisz Teréz, Dr. Parag Csilla, Szép Tamás, Dr. Tistyán László
Törekvésünk, hogy bővülő körökben adományozókkal és önkéntes segítőkkel dolgozzunk együtt.
Az elmúlt két évben Alapjainkból pályázatokat írtunk ki, 11 helyi kezdeményezést támogattunk, 3.184.000 Ft-tal. Az így létrejött programokat 70 szakember több mint 200 önkéntessel, 63 pécsi szervezettel karöltve szervezte és bonyolította le és ezzel közel 13.000 emberhez jutottak el a városban. A pályázatok mellett a Szomszédság Akadémia néven futó programunkba 2018-ban 22 civil csoport jelentkezett és vett részt a 6 alkalomból álló tematikus műhelybeszélgetéseken. Jelenleg fut egy lengyel projektünk, amelyik az akadálymentesebb Pécsért tevékenykedik fogyatékkal élők szervezeteivel partnerségben.
Ha teszett Önnek a cikk, ossza meg másokkal is!