A Déli Régió nem játék - videó

2017.02.10.

Idén 19. alkalommal szervezik meg az amatőr ralisok hét futamból álló versenyét, a Rallye Sprint Kupát. A pécsi sajtótájékoztató arról is szó esett, hogy a Pécsi Sport Nonprofit Zrt. és a Baranya Megyei Önkormányzat is az autósport népszerűsítéséért dolgozik.

Nagy Csaba, a Baranya Megyei Önkormányzat elnöke, valamint a Mecsek Rallye szervezőbizottságának elnöke azzal nyitott, hogy a mostani megállapodással a baranyai autósport összefogása körvonalazódik, míg Vári Attila, a PSN Zrt. vezérigazgatója bejelentette, hogy egy futam rendezését vállalja a PSN Zrt., így lesz a sorozat hétfutamos. Markó Tibor, a Rallye Sprint Kupa egyik rendezője úgy fogalmazott, hogy a versenysorozat egyfajta keltetője a fiatal tehetséges pilótáknak, és az országosan négy régióra osztott ralisprint szakágban a Déli Régió futamai múltjuk miatt is az egyik legjobban szervezett versenyek közé tartoznak. Hozzátette, egyre több helyen veszik át a szogenjüket: A Déli Régió nem játék.

A ralisprint futamokon egy alkalommal maximum öt versenytávot rendeznek ugyanazon a pályán, ami legfeljebb tíz kilométer hosszú lehet, így egy hétvégén legfeljebb ötven kilométert tesznek meg a versenyzők. Az első idei futamra március 18-19-én, Orfűn kerül sor.

Ha teszett Önnek a cikk, ossza meg másokkal is!