A Mi Hazánk politikusa feljelenti a Pécs Pride szervezőit, mert gyerekek voltak a felvonuláson

2021.09.22.

Múlt héten tartották az első vidéki Pride felvonulást, amely viszonylag békésen lement. Most azonban kiderült, hogy a törvényre hivatkozva a Mi Hazánk feljelenti a szervezőket, mert gyerekeket láttak a rendezvényen.

 

 

A feljelentő, Lantos János azt mondta, számukra az sem baj, ha a szülőket is kivizsgálják a rendőrök. A politikus szerint nem ő tartozik magyarázattal azért, mert érvényt akar szerezni a törvénynek.

A politikus az Országos Rendőr-főkapitányság Teve utcai központjánál tartott sajtótájékoztatóján ismertette, hogy pontosan milyen bizonyítékok alapján jelentette fel a szervezőket. Kinyomtatott képeket mutatott be, amelyek az első, Budapesten kívüli Pride-on készültek a hétvégén.

 

A felvételeken gyerekek láthatók, akik a szüleikkel részt vettek az eseményen. Lantos azzal indokolta a feljelentését, hogy állampolgári kötelessége, hogy ha bűncselekményt lát az utcán, akkor jelentse a rendőrségnek. Szerinte a Pride-on gyerekekkel megjelenni kimeríti a melegellenessé eltérített pedofiltörvényben foglalt tiltott tevékenységeket, Lantos szerint a Pride felvonulás a homoszexualitás népszerűsítéséről szól.

 

A képviselő a Pride szervezőit jelentette fel, szerinte nekik van a legnagyobb felelősségük abban, hogy a felvonuláson megjelenhettek gyerekek is. De azt sem bánja, ha a gyerekek szüleit vizsgálják a rendőrök, azt mondta, ezt a rendőrség dolga megállapítani, hogy hol húzódnak a felelősségi határok.

 

Forrás: 444.hu

Ha teszett Önnek a cikk, ossza meg másokkal is!