A Pécsi Balett idén is Szolnokon indította az új év programjait

2017.01.10.

A 2016-os első együttműködés kiemelkedő sikerére való tekintettel a Szolnoki Szimfonikus Zenekar ismét felkérte a Pécsi Balett társulatát, hogy a zenekar nagyszabású újévi koncertjén egy újabb bemutatóval jelentkezzen.

2017. január 7-én Bartók Béla Táncszvitjét mutatta be a pécsi társulat a Szolnoki Városi Sportcsarnokban óriási sikerrel.

A koreográfiát Molnár Zsolt Kecsó, az együttes ifjú tehetsége készítette, a jelmezeket Fenyő Péter tervezte. Előadták: Kócsy Mónika, Ujvári Katalin, Kerekes Soma Lőrinc, Koncz Péter, Szabó Márton és Tuboly Szilárd táncművészek. A Szolnoki Szimfonikus Zenekart Izaki Masahiro vezényelte.

A Pécsi Balett a 2016-os évet a Diótörő előadássorozatával zárta, a közönség felfokozott érdeklődése kísérte a nagyszabású produkció felújítását a Pécsi Nemzeti Színházban.

A budapesti közönség legközelebb január 30-án a Várkert Bazárban láthatja a társulatot Cameron McMillan: Beszélj hozzám és Molnár Zsolt Kecsó: Tűzmadár-szvit című egyfelvonásosával, majd február 24-én a Vincze Balázs koreográfiájával és Vidákovics Szláven rendezésében megvalósult Száll a kakukk fészkére c. táncszínházi előadás budapesti bemutatóján a Budapest Táncfesztiválon – ugyancsak a Nemzeti Táncszínház szervezésében.

Ha teszett Önnek a cikk, ossza meg másokkal is!