Belekóstolnál valami újba?

2024.06.25.

Minden kapcsolat kezdetén felfokozott vágyak találkoznak, és hogy őszinték legyünk, sokszor még a legalapvetőbb dolgokat is fantasztikus csodaként éljük meg a paplan alatt. Igen ám, csakhogy egy idő után az, ami az elején elég volt, egyszer csak kevés lesz.

 

 

Vagy hagyjuk ellaposodni a kapcsolatunkat, vagy őszintén elkezdünk arról beszélgetni, hogy kinek milyen vágyai, milyen ábrándjai vannak, miről fantáziál, mire lenne igénye az ágyban. Ha pedig ez a diskurzus gyümölcsöző, akkor máris rengeteg ötlettel leszünk gazdagabbak, amelyeket aztán sorra meg lehet valósítani.

Egy kis laza BDSM jöhet?

 

A Vágyaim.hu BDSM részlegén gyakorlatilag minden kapható, ami a kötözős-domináns-szado-mazo szexhez csak szükséges lehet. Az, hogy végül melyik részt is választjuk, csakis rajtunk, illetve a partnerünkön múlik.

 

Talán a legnépszerűbb ezen a területen a bondage szex, vagyis a kötözős változat, amikor akár részben, akár egészben megkötözésre kerül a páros egyik tagja. Sokakat felizgat a tény, hogy ki van szolgáltatva a párjának, akad, akit lázba hoz, ha nem tud megmozdulni, és állnia kell mindennemű izgatást.

 

Talán meg is lepődünk, ha a fent említett webáruház kínálatát pásztázzuk, hiszen a részleges kötözés történhet bilinccsel, bokabilinccsel, karkötözővel, terpesztőrúddal, hereketreccel, herepánttal vagy hergyűrűvel. Ezzel szemben a teljes kötözéshez szükség lesz boka- és csuklókötözőre, ajtóra szerelhető változatra, teljes szettre, de akár ágyhoz is szegezhetjük partnerünket.

 

Le az előítéletekkel!

 

Amikor ezek a fent említett hívószavak elhangzanak, nagyon sok embernél bekapcsol az előítéletes gomb, és olyanokat gondolnak azokról, akik ilyet használnak, amit inkább le sem írunk.

 

Attól ugyanis, hogy valaki szereti a BDSM szexet, még nem következik egyértelműen, hogy homoszexuális, aberrált vagy ijesztő lenne az illető. Éppen ellenkezőleg: a BDSM hívei rendkívül elfogadóak, és mérhetetlenül tisztelik a partnereiket. Gondoljunk csak bele, milyen fokú bizalom kell ahhoz, hogy hagyjuk, hogy megkötözzenek.

 

Az, hogy kíváncsiak, és szeretik feszegetni a határaikat, az pedig végképp nem probléma, hiszen ahogy az unalomig ismert bölcsesség szól: csak a komfortzónánkat elhagyva történnek csodák.

 

Mindent csak konszenzusos alapon!

 

Végezetül fontosnak tartjuk megemlíteni, hogy bármi és minden csak úgy történhet a BDSM területén, hogy abba mindkét fél önszántából, rábeszélés, erőlködés/erőltetés nélkül belement, beleegyezett.

 

Ugyanúgy az aktus során is fontos, hogy figyeljünk a másik jelzéseire, és ha már azt jelzi, hogy számára elérkezett az a pont, amin túl már nem élvezetes a szex, akkor kötelező érvényűen abba kell hagyni mindennemű tevékenységet.

 

Amint látható, igazán fontos az összhang megléte, ezért leginkább összeszokott párosoknak javasolják a próbát!


 

Ha teszett Önnek a cikk, ossza meg másokkal is!