Ha még ma is élne, a pécsi professzor, Dr. Szolcsányi János is kaphatta volna a Nobel-díjat

David Julius és Ardem Patapoutian a hőérzet és a tapintás receptorainak azonosításáért kapta a Nobel-díjat, de úgy tudjuk, 2015-ben még Juliust és Szolcsányi Jánost terjesztették fel az elismerésre ugyanezért a felfedezésért. A Pécsi Tudományegyetem (PTE) farmakológusa azonban 2018 novemberében elhunyt, így már nem érhette meg, hogy kutatási témája kiérdemli a legnagyobb presztízsű tudományos díjat, és amerikai kollégája, David Julius a 2021-es orvosi-élettani Nobel-díj birtokosa lesz.

Pintér Erika, a PTE Farmakológiai és Farmakoterápiai Intézetének igazgatója, aki 1985-től kezdve együtt dolgozott a Széchenyi-díjas professzorral, a Qubitnek elmondta: Szolcsányi János volt az, aki kutatótársával, Jancsó-Gábor Arankával elsőként feltételezte az 1970-es években, hogy a paprikafélékben található kapszaicin receptoron keresztül fejti ki gyulladáskeltő hatását az emberi szervezetben. Szolcsányi több mint 50 éven át, egészen a haláláig kutatta a témát, amit ma egykori tanítványai, a Szolcsányi Iskola tagjai folytatnak a Pécsi Tudományegyetem Farmakológiai Intézetében.

1962-ben szerezte meg sikeresen orvosdiplomáját, amelyet követően a Szegedi Egyetem Gyógyszertani Intézetében helyezkedett el, mint gyakornok. Rá két évre már tudományos segédmunkatársi beosztásba került. Első tudományos publikációját, a Direct Evidence for Neurogenic Inflammation and its Prevention by Denervation and by Pretreatment with Capsaicin társszerzőként írta meg 1967-ben, amelyben Jancsó Miklóssal és feleségével Jancsó-Gábor Arankával dolgoztak együtt. Már itt interakcióba került a capsaicinnel, amely egész életének tudományos munkáját végig kísérte, hiszen munkásságának, karrierjének fő alkotó eleme az erőspaprikában megtalálható capsaicin volt.

1966-ban lett Jancsó tudományos munkatársa, amely egész későbbi életére nagy hatással volt. Jancsó még ugyanabban az évben elhunyt, így a közös kutatás eredményeit feleségével, Jancsó-Gábor Arankával közösen publikálták. Tudományos karrierje itt kezdődött el. 1970-ben került a Pécsi Orvostudományi egyetem (ma ez a Pécsi Tudományegyetem részét képezi, mint Orvostudományi Kar) Gyógyszertani Intézetébe (ma ez a Farmakológiai és Farmakoterápiás Intézet), amely alapjainak reformálásában, hogy mint mai formájában önálló Farmakológiai Intézet létrejöhessen, ő maga is aktív szerepet vállalt. 1977-ben adjunktusi, 1984-ben egyetemi docensi, 1990-ben egyetemi tanári kinevezést kapott. 1994-ben tanszékvezető lett, mindamellett, hogy 1991-től az egyetem tudomány rektorhelyettesi posztját is betöltötte. Tanszékvezetői megbízása 2003-ig, rektorhelyettesi megbízása 2004-ig tartott. 2008-ban 70 évesen kapott professzor emerituszi címet.

Munkássága, élete a capsaicin

Fő kutatási területe a fájdalomcsillapítók és a gyulladásgátlók farmakológiája, valamint a capsaicinmolekula vegyi és farmakológiai hatásai.

Azon fájdalomcsillapító gyógyszerek körében, amelyek a fájdalomérzések receptoraira ható új hatásmechanizmust fejtenek ki, bizonyította a capsaicin mint vezetőmolekula szelektív hatását. Nevéhez fűződik a capsaicin alkalmazása egyes fiziológiai (fájdalomérzés, hőreguláció) és kórélettani (gyulladás, gyomorfekély) mechanizmusok és új típusú idegválaszok felderítésére. Felfedezte a szenzoros-efferens reflex nélkül működő kettősfunkciójú idegszabályozó rendszert, valamint kutatta annak farmakológiáját. Részt vett több gyógyszer kidolgozásában, például 1965-ben a Thymoxamine, 1990-ben a Setastin, illetve 1998-ban felfedezte a szomatosztatin analógok gyulladásgátló hatását, ezt szabadalomban írta le.

Kimagasló tudományos munkásságáért, és reformszerű kutatási eredményeiért 2003-ban Széchenyi-díjjal tüntették ki.

Forrás (részlet): qubit.hu

lockkerdee

Ha teszett Önnek a cikk, ossza meg másokkal is!