Időjárás: 6 megyére másodfokú vészjelzést adtak ki, jégeső is lehet

2022.05.13.

Ugyanakkor megint lesznek olyan tájak, amelyek kimaradnak a csapadékból.

 

 

Péntek

 

Hidegfront felhőzete vonul át felettünk. Jelentős lesz a felhőképződés, ám a Duna vonalában és a Dunántúlon több órára is kisüt a nap.

 

Több helyen számíthatunk záporra, zivatarra, de lesznek olyan területek is, amelyek szárazon maradnak.

 

Főként a keleti tájakon heves zivatarok, jégeső is kialakulhat. Az esti órákra csökken a csapadékhajlam.

 

Figyelmeztető előrejelzés - zivatarok

 

A ország harmadára másodfokú vészjelzést adtak ki, mert hevesebb zivatarok kialakulására lehet számítani. A villámlások mellett kockázatot jelent a zivatarokat kísérő szél, jégeső is! – Fotó: OMSZ

 

A szél többfelé erőssé válhat, a zivatarok környezetében viharos szélrohamok is előfordulhatnak.

 

A maximum-hőmérséklet általában 24 és 32 fok között valószínű.

 

Szombat

 

Napos időre számíthatunk gomoly- és fátyolfelhőkkel. Csapadékra alig van kiátás, egy-egy jelentéktelen zápor fordulhat elő. A szél megélénkül.

 

A minimum-hőmérséklet többnyire 9 és 16 fok között várható, a maximum-hőmérséklet pedig 24 és 29 fok között alakul.

 

Vasárnap

 

Marad a napos idő, amelyet gomoly- és fátyolfelhők szakíthatnak meg. Csapadék nem valószínű. A szél mérsékelt lesz.

 

A minimum-hőmérséklet főként 7 és 14 fok között alakul, a maximum-hőmérséklet 24 és 29 fok között várható.

Ha teszett Önnek a cikk, ossza meg másokkal is!