Korcsolya és minigolf várja majd a TV-toronyhoz látogatókat

2017.01.03.

Félmilliárd forintból újulhat meg a Misina tető és környezete, melynek keretében Pécs város egyik leglátogatottabb idegenforgalmi látványossága számos új elemmel is bővül - közölte Pécs polgármestere.

Pécs kiemelt célja, hogy a várost és az általa nyújtott turisztikai látványosságokat, illetve más szolgáltatásokat minél több ember ismerje meg, mely által a város idegenforgalmi bevételei is növekedhetnek. A város az Európa Kulturális Fővárosa projekt után olyan turisztikai beruházásokat hajtott végre, amelyek kiegészítették a jelenlegi kínálatot (Értékes Pécs), illetve jelentős mértékben hozzájárultak a városban eltöltött idő növeléséhez (Állatkert).

- Pécs az idegenforgalmi fejlesztéseit továbbra is úgy kívánja megvalósítani, hogy azokkal kiegészítse, fejlessze a jelenlegi kínálatot, úgy, hogy minden célcsoport megtalálhassa a számára megfelelő programot, múzeumot, kikapcsolódást, melynek kiemelt lépése a város egyik leglátogatottabb attrakciójának, a Tv-toronynak és környezetének rendezése, fejlesztése, mely az Állatkerttel együttesen a mecseki idegenforgalmi látványosságok központjává válhat - közölte Páva Zsolt.

A turisztikai fejlesztési elképzelések megvalósításához a Támogató Terület- és Településfejlesztési Operatív Program, TOP-6.1.4-15 Társadalmi és környezeti szempontból fenntartható turizmusfejlesztés tárgyú felhívása nyújt lehetőséget. A felhívásra a város nevében a Pécsi Városfejlesztési Nonprofit Zrt. összesen 4 db pályázatot nyújtott be, melyek közül a második a „Misina tető fejlesztése” című, TOP-6.1.4-15-PC1-2016-00002 kódszámú volt, mely összesen 500 millió forint támogatásban részesült.

A részletekről szólva Pécs polgármestere kitért rá: a projekt keretében a Misina tető környezete megújul, felnőtt és gyermekjátszótérrel bővül, a parkolók felújításra kerülnek, az egész területen térfigyelő kamerák kerülnek kihelyezésre, a buszforduló fejlesztése is megvalósul. A terület sikeres fejlesztése érdekében a város megvásárolja a volt Misina Étterem épületét, ahol a földszinten az eredeti éttermi funkció mellett információs pont jön létre, az emeleten egy kiállítótér és kávézó kerül kialakításra. Annak érdekében, hogy a turisztikailag népszerű terület tovább fejlődhessen mind népszerűség, mind programkínálat terén az épület tetején a téli időszakban korcsolyapálya, a nyári hónapokban pedig minigolf pálya várja majd a vendégeket.

Pécs egyik jelképe a Misina tetőn álló TV-torony, amelynek megvilágítása kiemelt része a projektnek, melynek köszönhetően a város egy új, a település minden pontjáról létható attrakció elemmel bővül. A pályázatnak köszönhetően a TV-torony kilátószintje is az idegenforgalmi igények szerint kerül felújításra, annak érdekében, hogy a turisták méltó környezetből tekinthessenek le Pécs városára.

A fejlesztés a tervek szerint 2018 év elején készülhet el teljes mértékben.

A terület fejlesztésével, az új attrakcióelemekkel a Misina tető visszanyeri turisztikai, valamint a város életében betöltött fontos szerepét - összegezte Páva Zsolt polgármester, aki hozzátetté, hogy a projekt során a város kiemelkedő együttműködő partnerre talált az Antenna Hungária Zrt. személyében.

Ha teszett Önnek a cikk, ossza meg másokkal is!