Sok évtizedes hulladékot hasznosítana újra a pécsi hőerőmű

2021.03.27.

A korábban széntüzeléssel működő pécsi hőerőműben keletkezett pernye és zagy hasznosítását vizsgáltatja a pécsi önkormányzat - írta meg at MTI.

A Baranya megyei város önkormányzata szerint az 1961 és 1970 között a pécsi hőerőmű melléktermékeként keletkező úgynevezett híg zagyot a belváros és a déli városrész között, mintegy 43 hektáros területen helyezték el. A nedves pernyét nagy gátakkal határolt medencékben gyűjtötték, majd az anyag kiszikkadását követően egy rekultiváció részeként a medencéket egy méter vastag termőfölddel borították be. Azóta bokros-fás növényzet alakult ki a Balokány és a Tüskésrét városrész közötti területen.

Egy helyi cég áprilistól próbafúrásokat végez a területen, hogy megállapítsák, a tározókban lévő, nyolc méternyi mélységben felhalmozott, mintegy 3,5 millió tonnányi pernye valóban hasznosítható-e. Erre az anyag vegyi összetétele adhat választ.

A por állagú ipari mellékterméket útépítéseknél, illetve az építőanyag-gyártásban, cement- és betongyártásban lehetne hasznosítani. Pécsett úgy számolnak, hogy a kutatás eredményét bemutató vizsgálati jelentésre május végéig kell majd várni.

mti

Ha teszett Önnek a cikk, ossza meg másokkal is!